Mint filmrendező, operatőr, producer több mint 25 éve dolgozom a filmszakmában. Egy- egy munkám kapcsán fantasztikus emberekkel ismerkedhettem meg, olyanokkal, akik a maguk szakterületén valóban megváltoztatták a világot. Az elkészült filmeknek sajnos időbeli korlátai vannak, ezért sokszor kimaradnak a számomra még oly lényes és izgalmas dolgok is. Ezért gondoltam arra, hogy az évtizedek során összegyűjtött anyagokat megírom, hogy ha filmen nem is, de legalább nyomtatott formában megismerhesse a közönség. Nem tudománytörténeti írásokra gondolok, hanem olyan szubjektív leírásokra, amelyek talán az író személyén keresztül közelebb hozzák az adott kort, a bemutatandó szereplőket. Sokukat személyesen ismerhettem, sokukkal az élő kortársak által transzcendens és talán egyoldalú volt a kapcsolatunk. De mivel éveket töltöttem velük,- miközben próbáltam kamerával megrajzolni a portréjukat- kialakult köztünk egy furcsa kapcsolat. Felfedeztem, hogy miben is rejlik a magyar titok. Egy idő után kiderült, hogy e rendkívüli figurák egy laza hálózatot alkotnak. Tudtak valamit, amit mások nem. Életükben vannak olyan közös pontok, amelyekről csak kevesen tudhattak. Abban is különböztek, hogy rendkívüli képességeiket használni is tudták, mert megteremtették maguknak hozzá a feltételeket. Nyelvtudás, kommunikáció, adminisztráció, és nem utolsósorban a klasszikus európai műveltség, kultúra mély ismerete. Tudták, érezték, hogy merre kell menni. Mi az, amitől egy új világ tárul fel az emberiség előtt. Sokan közülük Nobel díjat kaptak, sokan nem kapták meg, de legalább olyan magasra értékeli őket a világ azóta is. Így nem kapott Nobel-díjat se Kármán Tódor, se Neumann János, se Teller Ede. Mégis a XX század más lett általuk. Sajnos ma csak kevesen ismerik munkásságukat. Pedig Kármán Tódor a robbanómotorok belső égésének matematikai megfogalmazásától, méretezésétől, a helikoptert, a sugárhajtású repülőt, az űrrakéta megalkotásáig, sok mindent megoldott. Már életében törvényt neveztek el róla a Kármán féle örvénysort, és mind másig ő az aerodinamika pápája.
Neumann az atomfizikát, a játékelméletet, a komputert, az informatikát, a modern elméleti biológia alapjait adta. Mind ketten fontos szerepet játszottak az amerikai katonai vezetésben, a nácik elleni harcban. Mivel ők voltak a haditengerészet és a légierők főtanácsadói is olyan szaktudással, zsenialitással voltak megáldva, hogy minden katona számára szavuk szent volt. Mind ketten különleges memóriával - úgynevezett fényképező memóriával rendelkeztek. Ha ránéztek egy telefonkönyv oldalára, azt rögzíteni tudták, és szinte minden nevet, számot, címet azonnal vissza tudtak idézni.

Ha ránéztek egy bonyolult tervrajzra, akkor az összes adatot betárolták, és bármikor fel tudták hozni a kívánt részletet. Neumann és Kármán Tódor között volt néhány év korkülönbség. Első találkozásukkor Kármán már tanított, Neumann még diák volt. A papa -Neumann Misa bankár vitte el őt a híres Kármán Mórhoz a nemzet tanítójához, és fiához, Tódorhoz, hogy találjanak ki valamit, mert János matematikus akar lenni, de az nem túl okos dolog, mert abba nincsen sok pénz. Kármán azt javasolta, hogy a gyerek menjen Zürichbe és tanuljon valami praktikusat, - ipari kémiát, de ha a matematika is érdekli, akkor közben Berlinben nyugodtan beiratkozhat még az egyetemre.
Az élet furcsa fintora, hogy évtizedekkel később egymás mellett ülnek Princetonban a világ leghíresebb tudományos intézetében az Institut for Advance Stadyban. Einstein és Weblen mellett ők a titkosnyelvű marslakók.
1945. Május 9. Moszkva. A győzelem napja. Díszszemle. A Kreml erkélyén Sztálin mögött ott áll két magyar. Kármán, mint amerikai tábornok és Szent-Györgyi Albert, mint potenciális miniszterelnök jelölt. A Nobel díjas tudós, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság megalapítója.

Az ünnepség után Kármán szeretett volna egy kicsit haza jönni, megnézni a család megmaradt tagjait. De Mint magas rangú amerikai tábornok ezt nem tehette meg. Túl sokat tudott, túl fontos ember lett, hogy hivatalosan jöhetett volna a szovjet zónába.
Ekkor Szent- Györgyi Albert, szabályosan haza lopja Kármánt. Részeg utast kellett színlelnie, akit Szent-Györgyi a hátán cipelt ki a repülőtérre. De néhány nap elteltével, kifelé már le kellett buknia, hogy kijuthasson a zónából.
Amikor kiderült, hogy Neumann megbetegedett, hogy rákos lett, akkor első útja Woods Holeba vezetett, Albihoz. Csak benne bízott. Tudta, hogy a rák elleni kutatását személyes okok is motiválták. Szent-Györgyi Albert szinte minden hozzátartozója daganatos betegségekben halt meg. Ott, ahol forgattam vele, az óceán partján, Albert háza előtt a nagy hullámtörő köveken ültek. Néha órákig csak szótlanul nézték a hullámokat.. Napokon keresztül próbálták megfogalmazni az alapkérdéseket. Albert a biológia, Neumann az informatika oldaláról: Hogyan adják le a sejtek az információkat, mi történik ott valójában? Hogyan lehet befolyásolni a sejtek közötti információáramlást. Ekkor kezdte el írni a számítógép és az agy c. klasszikus munkáját. Az agykutatók ma is ott tartanak, ahol ő akkor abba hagyta. - Mind ketten tudták, hogy csak akkor lehet eredeti megoldást találni, ha megértik az alapkérdéseket. De mik az igazi alapkérdések? Mi az élet? Mitől élet az élet?
Neumannak sajnos már nem volt ideje. A betegség lassan eluralkodott rajta. Los Alamosban kaphatta, amikor a kísérleti atomrobbantásokkor belélegezte a levegőben szálló hamut. Csak később jöttek rá, hogy a bomba pusztítása időzített. A fertőzés nem volt bekalkulálva. Nem tudták, hogy annak hatása sokkal radikálisabb, mint a robbanáskor kifejtett pusztítás.
De azt tudta, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Számára a legfájóbb az volt, hogy betegsége az agyát támadta meg. Elképzelhetetlen drámát élt át. A kórházi ágyán nem tudta mennyi 5 + 7. És tudta, hogy nem tudja. Csak azt érezte, hogy az agyát folyamatosan mozgatni, tréningezni kell. Ott volt, amikor meghalt. Darabokban halt meg.

Psalmus Humanus címmel készítettem portréfilmet Szent-Györgyi Albertról. 1983-ban. Akkor ünnepelte 90. születése napját. A film elkészült, talán sikere is volt. Utána megírtam a film kapcsán született élményeimet Szent-Györgyiről, ami az Akadémiai Kiadóban jelent meg, 1989 ben. A kötetben voltak szerzőtársak is. Bay Zoltán, Nagy Ferenc, Wisinger István személyében. Mindenki mást írt. A kiadvány egy sorozat része volt, amely az "Egyéniség és alkotás" címet viselte. Jó néhány évvel később filmet forgattam "Egy múzsa emlékei" címmel Ferenczy Béniről, a családról, a korról. A film főszereplője Ferenczy Erzsike, aki fantasztikus aurával megáldva mesélt a családról, a korról, a barátokról. Mint kiderült, a legjobb barát éppen Szent-Györgyi Albert volt. Egy új embert ismerhettem meg, egy új történelmet, a XX. Század privát történelmét. Ma bennem két Szent-Györgyi él. Az egyik ismert már, a másik a közönség számára még ismeretlen. Ezt szeretném megírni, ötvözni a két portrét. Sőt, bemutatni a tankönyvekből kimaradt világot, ahogy az emberi sorsok nem feketék és fehérek, hanem nagyon is árnyaltak. Párhuzamos történeteket, Nagy Imrével, Révai Józseffel, Kun Bélával, Ferencsik Jánossal, Szabó Lőrinccel, Károlyi Mihállyal, és még sorolhatnám, a neveket, akiknek látszólag nincs egymáshoz közük, pedig nagyon is van. Személyek, akik néha találkoznak, néha elmennek egymás mellett, de tudnak egymásról, figyelnek egymásra. Néha a történelem, a politika mindent szétrombol. De a párhuzamosok néha már a végtelen előtt is találkoznak. E furcsa privát történelem ismerete talán többet ad, mint a tematizált tankönyv, a pártoskodásból szétzúzott, hiteltelenné tett múltidézés.

Talán két könyv, vagy két részes könyv. A múlt rajtam, mint független alkotóművészen keresztül folyik át a jelenbe. Rajtam keresztül, kerülnek egymás mellé a történetek. Én vagyok az, aki próbálom kihámozni a történetekből azokat az epizódokat, amiket vászonra lehet vinni, de közben ott van előttem a teljes anyag, amit az olvasóval együtt válogatunk ki, hogy mi az, ami érdekes, fontos, de valamiért a filmből talán ki kell majd maradnia.

Dénes Gábor