Egy idős úr kis kézi videokamerát készült vásárolni valamelyik szakboltban. A fiatal eladó lelkesen magyarázta, hogy mi mindent tud ez a helyre kis jószág, a vásárló pedig érdeklődéssel hallgatta a tájékoztatást. A fiatalember aligha tudhatta, hogy ez az úr már jóval az ő születése előtt kisebb-nagyobb filmkamerákkal járta az országot, a világot. S hogy ő készítette az akkor divatos, úgynevezett Arriflex kézi kamerának azt a változatát, amely már csendes volt, nem berregett, nem zavarta a kicsiket, amikor egy gyermekotthonban óvodásokat fotografáltak. Ugyancsak ő konstruálta, ugyanebből az általában csak híradózásra használt kamerából azt az eszközt, amely végül víz alatti felvételekre is alkalmas volt. Ő tervezte meg és gyártatta le azt a szerkezetet is, amelyikkel rezgésmentes felvételeket lehetett készíteni az Esztergomban őrzött, az adományozójáról elnevezett Suki Benedekserleg miniatűr szobrocskáiról, amelyek olyan egyedülállóvá teszik ezt az ötvösremeket. (Az ilyen, úgynevezett szuperközeliek esetében ugyanis a kamera legkisebb rezdülése is életlenséghez vezet.)

Scbuller Imre, mert hiszen róla van szó, álmodozó fiatalként feltaláló szeretett volna lenni. Sorsa azonban a filmgyárba vetette, ahol aztán nagyon megszerette az operatőri munkát, de mint a fentebb leírt példák igazolják, a "feltalálással" sem hagyott fel. A mai elektronikus kamerákhoz képest sokkal kevesebbet tudó filmes felvevőgépeket tette mindig alkalmassá arra, hogy a film látványát minél tökéletesebben élvezhessük a nézőtéren. 1956 után, amikor a Nemzeti Múzeum elégett gyűjteményét pótlandó Széchenyi Zsigmond Afrikába utazott, Schuller vele ment, de valójában önállóan készített - akkor még ritkaságszámba menő - felvételeket Afrika vadállatairól. Tulajdonképpen ekkor bizonyította be, hogy nemcsak operatőrként, hanem rendezőként is kiváló filmeket tud alkotni.

Aztán itthon az Erdők királyával aratott már széles szakmai és közönségelismerést. Az erdészek el voltak ragadtatva Schuller Imre filmjétől - mindjárt meg is kapta "Az erdészet kiváló dolgozója" címet, ő azonban nem volt egytémás rendező. Az erdő ködös tisztásai után jött a film a Suki Benedek-féle csodálatos serlegről, amelynek szuperközeli képei után csak a film végén érzékeljük, hogy a kehely valójában nem nagyobb egy normál méretű ivóedénynél. S hogy érdeklődése milyen sokirányú, azt mutatja egy kései munkája, amikor egy Somlyó Zoltán-verset filmesített meg szokatlan módon. A budai Várban és környékén készített - természetes világítás mellett - éjszakai, majd hajnali képeket, amelyek nem illusztrálják, hanem megelőlegezik a vers atmoszféráját. Sajnos ezt a vers-filmet még se moziban, se televízióban nem mutatták be eddig.

Minderről - és még sok minden másról - abban a kitűnő portréfilmben beszél egyszerű, közvetlen, minden művészi allűr és nagyképűség nélkül, amelyet Dénes Gábor rendező készített róla, s amelyet az Uránia moziban - egyelőre csak egyetlen alkalommal - nézhetett meg a szakmai közönség. (Kevésbé érthető, hogy ilyen filmeket miért csak egy-egy szerzői vetítésen láthatunk, miért nem sugározza azokat például a televízió? De ez a kérdés már messzire vezet. - A szerk.) A portréfilm végén némi nosztalgiával szól arról a műhelyről, amelyet a Népszerű Tudományos Stúdió jelentett, s amelynek már a nyoma sem létezik, hiszen az épületet is lebontották az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán. (Helyén található ma az új buszpályaudvar.) De hát nem is az épület - amely a maga idejében is egy kicsit korszerűtlen volt, bár remekművek születtek benne -, hanem ez a szellemi műhelymunka hiányzik. Ez az oktatásban oly fontos, Magyarországon különlegesen nagy hagyományú műfaj a jelek szerint végleg eltűnt.

Az Uránia-béli vetítés végén a vászon elé tapsoltuk Schuller Imrét, akinek a kezében ott volt a kis videokamera. Nem tréfa volt hát a portréfilm legelején a vásárlási jelenetsor. A testileg és szellemileg is friss 82 éves mester valóban megvásárolta élete első kameráját; azután, hogy operatőrök generációi többek közt az ő művein tanulták meg a szakmájukat.

Bernáth László