Dokumentumfilm

Zárójelentés címmel 1992 ben kezdtem el a magyar egészségügy és a magyar népesség egészségi állapotáról szóló dokumentumfilm sorozatot, amely megpróbálta elemezni a tragikusan romló mutatók társadalmi hátterét, a lehetséges okokat és okozatokat. Egy évtizede próbálom megtanulni, nyomon követni, és kamerával dokumentálni a változásokat. A témához kötődő legutolsó filmemet, "Végy nélkül" címmel. 2000 ben fejeztem be, amely az egészségügy finanszírozásáról szólt. Akkor úgy éreztem, hogy nincs értelme folytatni, mert a helyzet olyan kaotikus hogy nem érdemes egy elemét kiemelni, és csak azt elemezni. Az volt a benyomásom, hogy senkinek nem érdeke a rend helyreállítása. Az egészségügy rendszerét elsősorban a személyes érdekek, a korrupció, a tehetetlenségi erő, és a poroszos, feudalisztikus beidegződések működtetik és azon orvosok, akik még hiszik, hogy esküjük ma is kötelezi őket.

Néhány év elteltével azonban úgy éreztem, a helyzet oly mértékben drámaivá vált, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Kiabálni, üvölteni kellene, hogy emberek vigyázzanak magukra, ne legyenek betegek, mert a jelenlegi rendszer súlyosan beteg, saját magával van elfoglalva, csak csökkentett üzemmódban alkalmas gyógyításra. Ami néhány év távlatából is szembeötlő, hogy romlott a morál, az ellátás színvonala, romlott a rendszerben dolgozók szemlélete. Nem a beteg a legfontosabb, nem a gyógyítás, hanem a túlélés. Az egésznek van valami átmeneti jellege, minta minden azt érzékeltetné, hogy erre a kis időre még jó lesz, aztán úgy is lesz valami, de nincs hozzá közöm. Egy szellemi és lelki függetlenséget igénylő szakma megalázott és átpolitizált lett. Pártpolitikai szempontok fontosabbak lettek, mint a szakmaiság, mint a betegek esélyegyenlőségének biztosítása. Ma élet, vagy halál kérdése, hogy a beteg hol lakik, kihez kerül, van e aki gondoskodik róla?

A rendszerváltás óta tanúi vagyunk, hogy a döntéshozók rövidtávon mernek csak dönteni. Négy évre szóló "hosszú távú" jövőképeket festenek, aztán az új kormányzat mindent átfest. Új vezetők, új koncepciók, és megint meccs közben változtatják meg a játékszabályokat. Az instabilitás nem kedvez azoknak, akik hosszabb távlatokban szeretnének tervezni. De készült e mérleg az eddigi próbálkozásokról, a kudarcokról, eredményekről? Vállalta-e valaki is a felelőséget egy-egy rossz döntésért? A különböző jövőképekből már tárlatot lehetne rendezni. De köztük van-e az üdvözítő?

És míg a nyomor jellemzi a közállapotokat, az egészségügy hatalmas üzlet lett. Talán nagyobb, mint az olaj, vagy a kábítószer. Ebben a változó világban szinte korlátlan haszonszerzési lehetőségek adódnak. Minél több a beteg, annál nagyobb az üzleti lehetőség. Az első forgatás óta privatizálták a gyógyszergyárakat, a patikákat. Üzlet lett patikát venni, befektetni. Lehetőleg nem is egyet, egész kis hálózatokat vettek meg olyan civilek, akinek semmi közük nem volt a gyógyszerészethez. Még diploma sem kellett hozzá. Sokszor nem is a patika kellett, hanem az ingatlan tulajdonjoga. De az ügyeleti kötelezettségrol már hallani sem akartak. Az ráfizetés mondják. Kisvárosokban, falvakban megszűnt az éjszakai és a hétvégi ügyelet. Míg nappal szigorú előírások kötik, hogy egy már működő gyógyszertártól hány méter távolságra lehet új patikát nyitni, mert rontja a közeli konkurencia a jövedelmezőképességet, addig vidéken, nagyvárosban éjjel ne legyenek betegek. Nem éri meg. De abban egységes a kiállás, hogy patikán kívül, ne lehessen gyógyszert árusítani, pl: benzinkútnál lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót. A beteg érdeke nem számít. És miközben a betegek azt tapasztalták, hogy a gyógyszerárak az évek során több mint 1500%-kal emelkedtek, gyártók és forgalmazók arra hivatkoznak, hogy az ár 5%-a az előállítás, 95% az a szellemi tudás, ami a tablettába került, amit meg kell fizetni. A gyógyszerárak terén már régen Európához tartozunk. A kérdés meddig emelkedhetnek az árak? Hol a határ? A piac fog dönteni, vagy az orvos? Netán a terápia nélkül maradt beteg? Ez is egy fájdalmas tapasztalat.

A változás folyamatos. Nincsenek könnyű helyzetben azok, akiknek dönteniük kell. Merre tovább? Hogyan lehetne olcsón megúszni? Mert a működéshez szükséges állami támogatás nem lesz sokkal több. A laikusokban is felmerül a kérdés, hogy egy szegényházból hogyan lehet nyereséget termelni? Erre szeretnénk mi is választ kapni.

Filmünk egészségügy átalakításának újabb próbálkozását, a fekvőbeteg ellátás strukturális átalakításának lehetséges módozatait vizsgálná. A kórházak privatizációját követnénk nyomon. Arra a kérdésre keresve a választ, hogy kinek lesz jobb, mitől lesz jobb?

- Mitől függ a siker, vagy a bukás?
- Számít-e a betegek érdeke?
- A multinacionális vállalkozások, a nagyhalak, hogyan eszik meg a kisebb vállalkozásokat? Hogyan, mivel befolyásolják majd a politikát, a döntéshozókat?
- Hogyan változik majd a szakdolgozók helyzete?
- Mit jelent majd a betegeknek, ha egy befektetési vállalkozás a tulajdonos? Lehet e tovább sarcolni egy-egy betegség kapcsán?
- Hogyan kerülnek eladásra a veszteséget termelő részlegek?
- Hogyan változik azoknak a főorvosoknak poziciója, akik, mint az egészségügy cápái, állami finanszírozás terhére kezelik magánbetegeiket, akiket azután piaci áron, de zsebbe fizetnek. (Ma már akár félmillió is lehet egy-egy műtét ára.)
- Mit kezd a privatizáció a hálapénzzel?
- A beszállítók korrupciós technikájával, amely a kötszerek, gyógyszerek, pelenkák, diagnosztikai berendezések terén ma már szinte természetes?
-Mit kezd a privatizáció az elavult infrastruktúrával, a száz éves épületekkel, a biztosító által diktált folyamatosan változó feltételekkel?
- Mit kezd az egészségügy pápáival, a védett gurkkal, akik egy, egy szakterületet uralnak, akik megszokták, hogy istenek, állam az államban, akikhez nem lehet nyúlni, mert hatalmukban áll visszaütni.
- Mi lesz, ha csak a jövedelmező részlegeket veszik meg? Mi lesz a krónikus belgyógyászati osztályokkal, az idegsebészeti osztályokkal, ahol hónapokig kómában fekszik egy-egy beteg, mi lesz az intenzív osztályokkal, amelyek folyamatosan csak ráfizetést, deficitet termelnek a kórháznak?
- Megváltoznak-e a feltételek? A finanszírozás alapját szolgáló súlyszámok, a követhetetlen számítási metódusok? Mi alakul itt át?
- Mitől lesz jobb, és főleg kinek lesz jobb? Hogyan élik meg a változásokat az érintettek? Az orvosok és a betegek?
- Meddig terjed a fapados, és hol kezdődik az extra szolgáltatás? A gyógyulás esélyegyenlőségének hol lesznek a monetáris határai? Ki dönti el, hogy az életbemaradás meddig gazdaságos?

A filmünk elsősorban a betegek szemszögéből vizsgálja a változásokat. A film objektíven, távolságtartással bemutat, elemez, kérdéseket tesz fel. Az általános ismereteken túl, egy-egy intézmény, egy-egy befektető, egy-egy orvos, egy-egy beteg sorsának követésével próbáljuk testközelbe hozni, mi is történik velünk valójában.

Terveink szerint egy éven keresztül követnénk a fejleményeket. Bemutatnánk minden olyan változást, amely közérdeklődésre tarthat számot. A nézőre bízzuk a döntést, hogy melyik alternatívát szeretné magának, családjának. Kell, hogy véleménye legyen, hiszen valójában ő fizeti, az ő pénzéréről is döntenek azok, akik a jobb, vagy a rosszabb megoldást választják. Egészségbiztosító, a Minisztérium, a helyi önkormányzatok, szervezetek és egyesületek, kamarák és szövetségek, multinacionális vállalkozások, politikai pártok, ügyeskedők, mind-mind beleszólnak, véleményt mondanak, lobbyznak majd. De ki kérdezi meg a potenciális beteget, aki Európában a legmagasabb járulékot fizeti, de életkilátásai itt a legalacsonyabbak.

Filmünk továbbá olyan kérdésekre is keresi a választ, amelyekre ma kevesen tudnak megnyugtató választ adni: Hogyan alakul a jövő szociálpolitikája? Mit jelent az egészségügyön belül az önkormányzati tulajdonlás, a pénzügyi szabályzók folyamatos változtatása, a bankok szerepe, a nonprofit szféra pénzkezelésében, a korrupció, a feketepiac az egészségügy területén?

Vannak, aki attól félnek, hogy bizonyos betegségek gyógyítását előnybe részesítik majd a befektetők. Lesznek privatizált betegségek, amelyet buli lesz felvállalni. Lesznek-e olyan betegségek, amelyeket nem érdemes finanszírozni. Filmünkkel dokumentálni szeretnénk a változást, Választ keresve arra a kérdésre, hogy a józan ész, vagy a vadkapitalizmus farkastörvényei győzedelmeskednek majd felettünk?

A "Privatizált betegségek" című film körülbelül 40 napos forgatás és 20 nap utómunka alatt készülhet el, BETA SP technikára. A film gyártási átfutása kb. 11-14 hónap.

Dénes Gábor