Dokumentumfilm

"Kit érdekel, hogy itt nyaralt? Az a magánügye. Felejtse el, hogy ide még egyszer bejöhet. Ez szigorúan magán terület! Értettem? Nosztalgiázzon máshol!"

A fegyveres biztonsági őr határozottan és keményen becsukja és bezárja előttünk az egykori vállalati üdülő kapuját. Ahogy hátrálunk, kirajzolódnak az épületek, a hatalmas fákkal díszített a kert, a kerítés, a környezet.

Áttünés

Egy régi híradófelvétel pereg, amely ugyan arról a helyszínről készült, néhány évtizede. Lelkes, mosolygós emberek, fiatalok, idősebbek építkeznek, falat húznak, maltert kevernek, ajtókat, ablakokat illesztenek. A riport lényege, hogy ismét épül egy vállalati üdülő.

A szakszervezeti bizalmi bográcsban ebédet főz. A képeken látszik, hogy a munkálatokat végzők, nem mind építőipari szakemberek. De hittel és örömmel dolgoznak. Azt mondják, hogy amit építenek az a közösségé lesz, a kollektíva fogja használni, és mindenkinek lesz lehetősége, hogy itt üdüljön a családjával.

A film első képsorai talán sokakban a fiatalságukat idézi vissza. Amikor még a Balaton jelentette a tengert, a nyarat, a megérdemelt pihenést. Másoknak talán, más helyszínen szerzett élmények jutnak eszükbe. Sokan talán, mint gyerekek nyaraltak a szakszervezeti üdülőkben.

A Kis magyar vagyontan című tényfeltáró dokumentumfilmünk azt szeretné bemutatni, megtudni, hová lettek a szakszervezeti bélyegekből gyűjtött vagyonok? Hová lettek a jogfolytonosságok? Hová lettek a kollektívák által épített szakszervezeti tulajdonok? Nem csak a sportpályák, a kulturális intézmények, hanem az a vagyon, amely része volt a rendszerváltás előtti hétköznapoknak?

Egykori tudósítások nyomába eredünk. Az archív anyagokban bemutatott üdülők, sportpályák helyszíneit keressük fel napjainkban. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mivé lettek az egykori vállalati szakszervezeti üdülők, hétvégi házak? Hány maradhatott meg a tagság tulajdonában, és hányat privatizáltak az egykori építők megkérdezése nélkül, kijátszva a kollektíva elsőbbségi jogait.

Törvényszerű-e, hogy a rendszerváltás gazdasági átalakulásában a gyárral együtt az ott dolgozók tagdíjaiból épült üdülőt, a sportpályát, a kultúrházat, az orvosi rendelőt, a könyvtárat, mint állami vagyont fillérekért felszámolták, és játszották át többszörös áttételekkel, hogy azután, az építőanyagot darabonként eladva, mint földterületet többszörös adásvételek révén, milliárdokért értékesítsék? Törvényszerű volt-e, hogy ha a vállalatot felszámolták, vele a szakszervezet is felszámolódott, miközben annak önálló vagyona, tagsága volt?

A film keresi a választ, hogy hogyan tud a társadalom önmagával szembenézni, hogyan tudja feldolgozni azt a mentális veszteséget, hogy, amit a saját kezével társadalmi munkában hétvégéken, vagy a napi munka után épített, minden következmény nélkül más tulajdona lett, olyas valakié, akinek addig semmi köze nem volt az egészhez. Volt - e eddig, jogi, törvényességi következménye, ezen gyakorlatnak?

Felmerül a kérdés, hogy ez a jelenség, csak nálunk Magyarországon alakult ilyen kriminálissá, vagy a szomszédos országokban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában is hasonlóan drámai volt e téren a változás? Mások hogyan csinálták? A kapitalizmus keretei között más országokban, hogyan működnek helyi szinten a szakszervezetek? Hol voltak az egykori szakszervezeti funkcionáriusok, amikor a dolgozók szakszervezeti könyvecskéi egy pillanat alatt elveszítették addigi szerepüket, hitelüket. Hová lettek a befizetett tagdíjak? Hová lettek a szakszervezet által vásárolt berendezések, csónakok, bútorok, autóbuszok, könyvek milliói? Hány egykor szakszervezeti funkcionárius tud elszámolni a tagsága előtt? Hová lettek a szolidalítási alap segélyezésére, gyerektáborokra, szánt elkülönített pénzügyi keretei? Hová lettek az utazási kedvezményekre befizetett előlegek?

Részlet egy interjúból:
"Ugyan miről beszél? Úgy sem fog kiderülni az igazság. 15 éve még ott tölthettük a szabadságunk egy részét. De ki emlékszik ma már erre? Higgyen nekem, nem érdemes erről beszélni. Egyszerűen ellopták, érti? Lenyúlták, amihez igazából semmi közük sem volt. Dörzsölt ügyvédek, politikusok, kis és nagy főnökök, MSZMP színekből átigazolt újdonsült pártpolitikusok. Nem egyedi történet ez. Sokan szereztek ebből vagyonokat, miközben a többség még a melóját is elveszítette.

Tudja, még most is, amikor arra megyünk, mindig összeszorul a torkom. Elfog valami szomorú érzés. Tudja, azt az üdülőt, a két kezemmel építettem, hónapokon át, minden szabad időm arra ment rá. Sot még a kollegákat, a barátokat is rábeszéltem, hogy jöjjenek segíteni. Volt, amikor a felségem is hordta a téglát. Egyre többször jut eszembe a nagy kérdés? Ki a fene vette meg? Hogyan és mennyiért? De főleg kitől? Mert mind a mai napig ezt titok maradt. Fel megy bennem az ideg, hátha, még amikor eszembe jut, amit a pofánkba verték, hogy mi ötvenesek feleslegesek vagyunk és eddig felesleges dolgot tettünk. Komolyan, én nem tudtam, hogy sírjak, vagy agyoncsapjam a derék ifjú titánt, aki talán el se tudja képzelni, hogy ebben az országban talán nem mindenki született 1990 után.

A rendszerváltás előtt a szervezett dolgozók 90% szakszervezeti tag volt. A szakszervezetek fontos szerepet játszottak az üzemi tanácsban. Szociális kérdésekben éppen úgy, mint a továbbtanulásban, a munkavédelemben, a vállalat kulturális életében. A lehetőségekhez képest sok üzemben próbáltak érdekvédelmet gyakorolni. Visszatekintve, talán hatékonyabban, mint manapság sok nagyüzemben. Sokaknak az egyedüli lehetőség volt, ha pihenni szerettek volna, ha a család együtt szeretett volna elutazni, - ahol nem kell bevásárolni, főzni, mosogatni, - hogy éltek a szakszervezet kínálta támogatással.

Voltak, akik nem szerették, hogy még az üdülés alatt is azoknak a képét nézzék, akiket egész évben láthattak. Voltak, akiknek saját nyaralójuk volt. Ők az utazáshoz kaptak támogatást. És voltak, akik, különböző indítatásból kiindulva, - elvből nem kértek soha semmiféle támogatást."

Részlet egy interjúból:
"Nem tudom, miért kell ezt ma forszírozni? Vállalati üdülők? Marhaság. Az egy rossz rendszer volt, ahol az embereket becsapták. Elhitették velük, hogy az övék lesz, hogy maguknak építik. Aki elhitte, annak úgy kellett, mindenkinek tudni kellett, hogy milyen rendszerben él. Mi soha nem is kértünk ilyen beutalót. Minket nem lehetett megvenni ilyen ócska trükkel. A szakszervezetben is a kommunisták voltak. Hány függetlenített elvtárs vette fel a jó kis fizetését a semmire. Nekem nem adtak soha semmit. Büszke voltam, hogy jó időben én léptem ki elsőnek. Nem is értették a többiek. Inkább sört vettem belole, az legalább belém ment. Talán mikuláscsomagot, azt adtak minden évben. Azt haza is vittem. Ja, meg a gyereket elvitték nyáron táborba, hogy ne csavarogjon, amíg dolgozunk. Nekem több nem jut eszembe róla. Na azt mondom el kell felejteni, volt elmúlt és kész."

A film, eddig ki nem beszélt kérdésekre keresi a választ. A kézzelfogható, bizonyítható kisközösségek által épített, vagy örökölt építmények, mikor és hogyan kerültek idegen tulajdonba? Hogyan trükköztek az eladók és a felszámolók, és a vevők könyveléstechnikailag, hogy a privatizációs eljárás során irreális mértékben leértékeljék a telephelyként sem elszámolható üdülőket? Mi történt az ágazati szakszervezetek kezelésében lévő hatalmas üdülő rendszerekkel? A bányászati, a HM, BM, a Vasas szakszervezet, a Könnyűipari dolgozók, a Művészeti dolgozók szakszervezete által működtetett intézményekkel? A milliárdos vagyonokkal?

Részlet egy interjúból:
"Voltam szakszervezeti tag, de már csak legyintek rá. Kit érdekel? Évekig ott nyaraltunk. Mindenki jól érezte magát. Ma el se tudják képzelni, hogy egy üdülés, hogy összehozta az embereket. Ott nem volt megkülönböztetés, hogy főmérnök, vagy munkás. Remekül eljátszottak együtt. Zsugáztak, pecáztak, fociztak, teniszeztek. Közben beszélgettek. Mint ahogy normális emberek szoktak. Aztán volt még egy fontos szempont. A vállalati üdülőket mindenki meg tudta fizetni. Ezért mindenki a magáénak érezte. Az volt az egyetlen nehézség, hogy időben kellett lefoglalni a helyet, hogy mindenki tervezhesse a szabadságát. De valahogy megoldották. Aztán egyszer csak jött egy füles, hogy az egész üdülőt az akkori szakszervezeti bizalmi, kiadta bérbe egy KFT-nek. Attól a pillanattól már nem léphettünk be, még a kertbe sem. De, hogy kivel beszélte meg, azt máig nem tudjuk. Az országban több tízezer üzem szakszervezeti vagyona ugyan erre a sorsra jutott. Abban a pillanatban sokan nem is értették, hogy mi is történik velünk. Egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy nincs ránk szükség. Egyszerre százakat rúgtak ki a semmibe. Mindenki a maga életéért küzdött, a túlélésért. Senki sem figyelt másra. A szakszervezet egy pillanat alatt tűnt el. Az utolsó pillanatban kiosztották a tagkönyveket. Azt kérdeztem, hogy mi a fenét kezdjek vele? A válasz rövid volt. - Fogalmam sincs. Nekem sem mondta meg senki, én sem tudom, mit kezdjek vele ezután. Én is ki vagyok rúgva! Tudja, én és azt hiszem, hogy rajtam kívül, még nagyon sokan úgy éltünk, hogy nem kivettünk, hanem inkább bele tettünk. Az volt a meggyőződésünk, hogy csak akkor lehet jobb, ha mindenki a tudásából betesz egy keveset. De úgy tűnik, voltak, akik másban hittek, akik már akkor többet tudtak, mint mi."

De kik, és mit tudtak azok, akik arra szakosodtak, hogy a fenti intézményeket magántulajdonba szervezzék? Hová lettek akkor az érdekvédők? Hová lettek azok, akik előre láthatták a változást? Lett-e jogi következménye egyetlen tranzakciónak is? Volt e egyetlen próbaper, hogy egy közösség által létrehozott kollektív magántulajdon jogtalanul került más tulajdonába? Mi okozta az amnéziás állapotot, a mély hallgatást? Van e példa arra, hogy nem engedték idegeneknek a privatizációt, és üdülőszövetkezeti formává alakították a társadalmi munkából felépített, és tagdíjakból működtetett ingatlant?

Részlet egy interjúból:
"Azért, mert állítólag valamikor ők húzták fel a falakat, még ma is jogaik is lehetnének? Ma már demokrácia van. Mindenkinek meg van a maga joga. Joga van a jogához! De észre kéne már vennie a sok kivénhedt bolsinak, hogy ez elmúlt! Ma már mindenki láthatja, hogy az az egész egy csődtömeg volt. Az üdülők jó részét, valakiktől államosították. Az mit szólhatott akkor? Most megint magántulajdonban van. Na bumm. Így változik a világ. Nekem az egész szakszervezetesdi, olyan prolisnak tűnt akkor is, ma is. Nem tehetek róla, de nagyon távol áll tőlem az egész kérdés. Ha engem kérdeznek, azt mondom, gyűjtsék össze évközben a pénzüket, és nyaraljanak belőle ott, ahol akarnak. Minek abból még másokat is eltartani? Sosem hittem hogy közösen kell a magánéletünket élni."

Sokan, sokféle képen látják, értelmezik a fenti kérdésfeltevések sorát. De ami itt történt mennyire magyar sajátosság? Hogyan történt ez más, hozzánk hasonló átalakulást megélt országok esetében? A válaszért felkeressük azokat a frekventált üdülőhelyeket, mint a szlovákiai Csorba-tó, és környékét, a Tátrafüredet, Lomnicot, Stara Lesnát, Zdjart. Továbbá a lengyelországi Zakopanét, a csehországi Cseske-budejovicét, az Óriáshegységet, Trebonyt, azokat a klasszikus üdülőhelyeket, ahová a szakszervezeti beutalóval lehetet menni, üdülni.

A film magyarországi helyszínei Budapest, Somogy, Fehér, Zala Megye, valamint Sopron, Hévíz, Bükk, a Mátra vidéke, A Velencei tó és környéke, a Tisza-tó környéke, a Bakony, a Duna mellett, mind azon frekventált települések, ahol előszeretettel építettek vállalati üdülőket. De természetesen forgatunk Hajdúszoboszlón, Hévízen, a Balaton körül.

A filmben egykori építők, szakszervezeti aktivisták, szervezők mesélik el mit jelentett számukra a saját üdülő megszületése, mit jelentett a vállalati kollektíva számára? Mit jelentett az ott töltött szabadidő, mit jelentett a változás, a személyes múlt egy darabjának elvesztése?

De megszólalnak mai szakszervezeti funkcionáriusok, politikusok, újdonsült tulajdonosok, ügyvédek, jogászok, egykori felszámolók. Azt mesélik el, hogy ok hogyan érdemezték akkor, és hogyan értelmezik ma, ugyan azt a vagyonelemet. A film egy különös ismeretet oszt meg a nézőkkel. A vagyontant. A valós és virtuális értékek konvertálódásának furcsa mechanizmusát. Nem biztos, hogy mindenki megérti majd, de az alkotók maximálisan törekedni fognak, hogy közkinccsé váljék e speciális, és kivételes képességek, pozíciók birtokában hasznosítható ismeret.

A film tervezett hossza 55 perc.

Dénes Gábor