Általános információk | Curriculum Vitae | Művészi hitvallás | Díjak     | Megrendelés |

Dokumentumfilm

A film az agrárium jelenlegi helyzetét és a jövőben várható változásait szeretné bemutatni, azokat a szükségszerűen és törvényszerűen bekövetkező folyamatokat, amelyek várhatóan megváltoztatják az agráriumból élő tízezrek helyzetét. A változás sokaknak drámai lesz, sokaknak létkérdés, sokaknak biztonságot és kiszámíthatóságot hoz majd. De hogy mi fog változni és milyen irányba, azt nagyon kevesen ismerik. Ki hogyan képzeli el a jövőjét az EU tagjaként e szakterületen, erről nagyon keveset tudunk. Van e jövőképe a mezőgazdaságban dolgozóknak? Az elmúlt 15 évek eklektikus agrárpolitikája mennyiben segített egy reális jövőkép kialakításában? Az aktuális politikai kurzusok képesek-e a folyamatot koordinálni, felkészíteni azokat, akik képtelenek a változásokat maguk követni? Lehet e az európai agráriumba kaszával jövőt építeni?

A filmben olyan szakemberek szólalnak meg, akik ezer szállal kötődnek a mezőgazdasághoz, a földhöz, a hazához, de szakmai alapokon, tudományos alapossággal képesek elemezni a kialakult, és a várható helyzetet. Olyanok, akik átélték, megélték, és talán túlélték a mindent elsöprő nagy változást, de szaktudásuk révén ma is fontos a véleményük.

Tény, hogy Magyarország földterületének több mint 60%-a mezőgazdasági termelésre alkalmas. Az EU-ban ez az arány ma 27%. Magyarország termelésre használható földterületének minősége, tisztasága, éghajlati adottsága nagyságrendekkel jobbak, mint a nyugat-európai országok átlaga. Köztudott, hogy a rendszerváltás előtt, néhány növénykultúra termelésében, a növényvédelemben, növényvédelmi előrejelzési rendszerekben a világranglistán, dobogós helyen voltunk.

A rendszerváltás előtti évtizedben milliárdokat invesztáltak korszerű feldolgozórendszerek-re, pl növényolajipar, cukoripar, gabonaipar, húsipar. Konzervipar fejlesztésére. A magyar agrárszakemberek tudását a világon mindenhol elismerték és az elért eredmények tükrében megbecsülték. Működtek a keleti és a nyugati piacok. Régiók életek gyümölcstermesztésből, vagy gabonatermesztésből. Megoldott volt a hazai takarmány, az állattenyésztéshez nélkülözhetetlen fehérje előállítása.

A hatékonyságot a szakemberek már akkor is energia transzformálásban tervezték számolták, az-az, hogy egy kiló állati fehérje előállításához, milyen növénytermesztési technológiát, és milyen költségvonzatot kell számolni. Melyek azok a területek, ahol növénytermesztésre és melyek azok, amelyeken állattenyésztésre érdemes szakosodni?

A rendszerváltás az agráriumban részben reményeket, részben azonnali veszteségeket hozott. A politikai változás következtében nem szakmai, hanem érdekérvényesítői és pártszempontok kerültek előtérbe. A teljes kárpótlást, a mezőgazdaság nyakába sózták. Bevezetésével minden nagyüzem létbizonytalanságba került. Mivel aranykorona értéken számolták a földet, veszélybe kerültek az erdők A Bükkben kárpótlási jegyért, 60 forintért lehetett egy négyszögöl erdőt venni lábon álló fákkal. Megjelentek a haszonlesők, elsősorban ügyvédek, orvosok, ügyeskedők, akik kárpótlásai jegyért földtulajdonhoz jutottak, bár semmi közük nem volt se a területhez, se az agráriumhoz. A biztos és gyors haszonszerzés volt a cél. Sokan erőket vágattak ki, mert a fát azonnal értékesíteni akarták. Az erdészeti hatóságok tehetetlenek voltak, mert a büntetési tételek töredéke sem volt a haszonnak. Az erdészek tiltakoztak, de hiába. Az azóta tapasztalt földcsuszamlásokat, özönvizeket, hegyvidéki sárlavinákat e durva ökológiai beavatkozással magyarázzák. Mi lesz a hazai erőkkel, a magántulajdonba került területekkel? Milyen kötelezettségekkel, milyen jogokkal jár a magán erdő? Milyen uniós normákat kell átvenni, megtanulni?

A kárpótlás következtében, egyre nagyobb területek maradtak parlagon. Jó minoségű földterületek, amelyeket senki nem művelt meg. Pestmegyében ma is van olyan falu, ahol 1000 m hosszú és 3 centi széles csíkok képzik a tulajdont, de ebből több száz van egymás mellett, más, más tulajdonban. De nem ritkák a 30 centis, vagy méter széles földtulajdonok sem. Ennek lényege, hogy ezeket a területeket se eladni, se megművelni nem lehet, mert a tulajdon szentsége szent. Milyen törvények vonatkoznak majd a parlagon hagyott magánterületekre? Ki fizeti meg a fertőzéseket, az allergiás megbetegedések kezelését? Milyen kötelezettségei vannak a tulajdonosnak, ha az ő nevén szerepel a műveletlen földterület? Kaphat e rá állami támogatást, ha természeti kár jégverés, árvíz, vagy szárazság éri?

A szakmán belüli politikai váltás, ami egyesek szerint az osztályvezető helyettesek forradalma volt, az agrárértelmiség egy részét kikiáltotta bűnbaknak. A rendszerváltást követően az agrárértelmiség jelentős részében bűntudatot alakítottak ki. Mivel megszűntek a munkahelyek, mindenki próbált egy új önvédelmi stratégiát kialakítani. Sokan termelőeszközöket, vertikumokat privatizáltak a TSZ vagyonából, mások otthagyták a szakmát, elmentek más területre, vagy beálltak megélhetési politikusnak. Ki maradt? Hol vannak az agrármérnökök, az agronómusok, a növényvédelmi szakmérnökök? Meddig lehet a szigorodó feltételeknek szakmai háttér nélkül megfelelni?

Voltak, akik bérelt, vagy vásároltak területeke, és lassan ismét a szaktudásából kezdett profitálni. Kialakultak a 200-300 h. nagyságú birtokok, ahol már gazdaságos lehet a termelés. De ezeket a területeket szinte egyedül vagy a család segítségével művelték. A termelés ára azonban jelentősen megdrágult, mert a bérleti díjat is be kellet építeni a termék árába. Ez azonban a versenyképességet csökkentette. Meddig terhelhető a piac a járulékos költségekkel? Ki fogja megfizetni a különbözetet, a veszteségből adódó különbözetet, hiszen a szomszédos országokban olcsóbban állítják elő ugyan azt a terméket. A piacot nem érdeklik az egyéni szociális okok. Vagy az ilyen módon termelt veszteséget is az adófizetők kompenzálják?

Az évtizedek alatt a termelés terhére felfejlesztett élelmiszer- vertikum, idegen tőkének való elkótyavetyélése révén, egyszerűen kiemeltek az ágazatból 500-600 milliárd értékű állóeszközt, majd a magára hagyott termesztést intézményrendszerében is "szétvezényelték". A rendszerváltást követően senki nem védte meg a magyar agrárérdekeket, a magyar piacokat. Német, francia, amerikai nyomásra beengedték a nyugat-európai tőkének és multiknak azon csoportját, akik nem beruházni akartak, hanem piacot venni, és egyben letörni a hazai konkurencia leghalványabb lehetőségét is.

Ehhez jött még, hogy a szilánkjaira robbantott ágazatra ráterhelték a teljes politika töltetű kártalanítást is.

E folyamatnak az lett a következménye, hogy a földterület 20% át területen kívüli tulajdonosoknak ajándékozták. Vagyis Közép-Európa legjobb mezőgazdaságát tégláira szedték szét. Hozzá másfélmillió kisemmizett kistulajdonost és 890 ezer törpebirtokot hoztak létre. Önmagukat szakembernek kikiáltott megélhetési politikusok Amerikát próbálták modellnek beállítani, ahol mindennek az ellenkezője volt igaz, mert a területek természetesen koncentrálódtak, optimalizált volt a technikai háttér, a finanszírozás, és az agrárpolitika. Az iparban egymás után szűntek meg a nagyüzemek, és kormányszinten is azt sugalmazták a munkahely nélkül maradt munkásoknak, hogy menjenek vissza a mezőgazdaságba, néhány holdon csináljanak családi gazdaságokat, és majd megélnek belőle.

Ezek az emberek, se tőkével, se szaktudással nem rendelkeztek. Ennek következtében kialakult, a mezogazdaságban 200 000 munkanélküli. Miközben pl. Dániában ahhoz, hogy valaki mezőgazdasági tevékenységet folytathasson, előbb le kell vizsgáznia termelési, gazdálkodási alapismeretekből, mert a föld alapvetően nemzeti érték, amire mindenkien vigyáznia kell. A szakemberek szerint 60 hektárnál nem szabad kisebb területet művelni, mert az egy családot nem képes eltartani. De ez a politikusokat nem zavarta. Mi a helyzet ma? Ki szervezi az átképzéseket, a szakmai továbbképzéseket? Ki segít pályázni, a szakmai összefogást megtanulni?

A totális zavart a kárpótlás, a nagyüzemek felszámolása, a szövetkezeti rendszerek felbontása, az agrárium legfontosabb integrációs rendszereinek privatizálása mellett. Számos okot ismerünk, amitől, egy jól szerevezett, iparszerűen termelő ágazat, szinte eltűnt a hazai és nemzetközi piacról. A szakértelem gyanús lett, és a szakmai szempontokat felváltották a politikai szempontok. De lehet e hosszútávon, politikai alapokon növénytermezésről, vagy állattenyésztésről beszélni? Mi történt itt, ezen téren? Bábolna, sikeres állami gazdaságok hová tűntek? Mi lett belőlük? Kik gazdagodtak meg belűlük?

Véget ért-e a nagy lenyúlások kora? Emlékszünk e még? Amikor a Cukoriparra Osztrák, Német, Francia vevők érkeztek, akik elosztották egymás között a piacot. Megvették a jól működő gyárakat, majd szinte azonnal 20 százalékkal csökkentették a cukorrépa felvásárlási árát. Aztán megkezdődött a megvásárolt gyárak leszerelése. Egymás után szűntek meg a cukorgyárak. Kifelé azt terjesztették, hogy nem elég korszerűek, miközben a leszerelt berendezéseket Németországban, Ausztriában azonnal beépítették az ottani üzemeikbe. Ma már nincs magyar cukor. Csak annyi cukor állítanak elú, amennyi az ország szükségleteit minimálisan fedezi. Saját kivitelről, exportról, fejlesztésről szó se lehet. Vertikumok mentek tönkre, akik a cukoriparnak szállítottak, nekik termeltek. Mi történt azóta? Vontak e mérleget az akkori döntések helyességéről? Valóban jobban járt az ország? Ki, kik jártak jobban?

A Növényolajipar a fentiektől abban különbözött, hogy az egész gyártástechnologoia fejlesztésére milliárdokat öltek még néhány évvel a privatizáció előtt is. Ezáltal valóban a legkorszerűbb volt Európában. A növényolajiparnak különböző szakterületei voltak, a takarmány előállítástól a háztartási tisztítószerek előállításáig. A napraforgót termelők összefogtak, mert szerették volna megvásárolni legalább az egyik gyárat. A kormány azonban a Ferrudzy nevű olasz befektetői csoportnak adta el az egészet, szinte ingyen, A vásárlás után a vevő azonnal bizonyos részeket tovább is adott más nyugati cégeknek. Rossz szerződések tucatjai felvetik a kérdést, hogy véletlen volt e a vertikum ilyen módon való eladása, hiszen a vevőtől semmilyen garanciát nem kértek az Eladó, az akkori AVU, viszont mint eladó hét oldalas garanciát vállalt a vertikumért. A recept ismert volt. A vásárlást követően a felvásárlási árat 20%-al csökkentették, a 100 millió dollár vételárat a garanciákban szereplő kifogásokra hivatkozva 70 millióra csökkentették, és csak akkor kellett kifizetniük, mikor a cégbejegyzés megtörtént, az-az kettő évvel később. A gyárak eladásból, a felvásárlási ár csökkentésével két év alatt kitermelték a 70 milliót. Vagyis ingyen vették meg. De a történet akkor teljesedett ki igazán, amikor kiderült, hogy a Ferrudzy a világon mindenhol működő vállalatokat vett meg, kivette belőle a működő tőkét, és bankhitellel helyettesítette. Itt is ez történt. E folyamat Olaszország legnagyobb bankcsődjét eredményezte. Nagyon magas szinten buktak a különböző vezetők, sokan öngyilkosok lettek, sokan börtönbe vonultak. Egy Begansee nevu bankcsoport vette át a Ferrudzy ügyeit, minek következtében, mint érintettek, mi is törlesztjük a felvett bankkölcsönöket.

Mi történt azóta? Volt e bátorsága az illetékeseknek, hogy a hasonló történeteket elemezzék, a konzekvenciákat levonják, netán egy-egy érdekeltet felelősségre vonjanak? Bele kell törődni? Vagy az adófizetők e téren nem olyan fontos tényezők?

Európában óriási a verseny. Minden nemzet maximális energiákat fordít a hitelesség, a megbízhatóság imázsának kiépítésére. De mi van nálunk? Számít e a szaktudás, minőség, és a bizalom. De lehet-e kiegyenesített kaszákkal érdemi sikereket elérni? Lehet e követelni, követelődzni, mások terhére? Hogyan vesznek részt a követelődzők a közterhek viselésében, a biztosítás, a különböző bevételek után járó adók befizetése révén?

Miközben letisztult jogi és közgazdasági háttérre lenne szükség, sokan úgy érzik, hogy egyre nagyobba káosz? Hogyan tovább? Ki mondja meg? De meg kell-e mondania valakinek?

Ma úgy gondolják egyesek, hogy ha kiegyesített kaszákkal fenyegetik meg a szakminisztert, akkor számukra még nagyobb támogatást, és kedvezőbb döntés tudnak kicsikarni. Lehet e az elmúlt 15 évet lenyesni magunkról? Teljesíthetők e kaszával a mai szakmai követelmények?

A film foglakozik termőfölddel, erdővel, állattenyésztéssel, élelmiszeriparral, de elsősorban a mezőgazdaságból élő, és magára hagyott emberrel. Olyan kérdéseket vet fel, amelyek eddig is felmerültek, de pártsemleges aspektusból, eddig valamiért nem kaptunk választ. Foglakozik múlttal, és egy várható kiszámítható jövővel. Alapvetően azt a kérdést járja körül, hogy mi volt és minek kéne lennie? Mit és miben kell változtatni, hogy egyenrangú partnerei legyünk az európai agráriumban dolgozóknak.

Helyszínek: Egykori állami gazdaságok, élelmiszeripari központok, feldolgozóipari üzemek, egykori döntéshozók, mai tulajdonosok, ki és nagyközségek, falvak, Konzervipai beruházások, egykori nagy állattenyésztő telepek. Házilagos kis istállók, ólak, elszegényedett farmercsaládok, meggazdagodott földet bérbe adók városi villái.

30 forgatási nap
30 utómunka nap
Átfutási idő 14 hónap.

Dénes Gábor