Általános információk | Curriculum Vitae | Művészi hitvallás | Díjak     | Megrendelés |

Dokumentumfilm

Gróf Kartárs! Az ötvenes években így szólították Keszthelyen Széchenyi Zsigmond tudóst, írót, világutazót, aki a történelem kiszámíthatatlansága folytán, történetesen éppen akkor, a reggeli órákban fűtőként, a délutáni órákban könyvtárosként dolgozott a kastélyban. Mindenki tudta, hogy kicsoda. Hogy miért lakik nyomorúságos körülmények között balatogyöröki kényszerlakhelyén, miért nem jár el baráti társaságba beszélgetni vagy kártyázni. Mivel nyelveket tudott, néha a kastélyba érkező magas rangú külföldi vendégeknek ő volt a tolmácsa, akik megelégedéssel nyugtázták, hogy milyen művelt, okos embert ismerhettek meg, aki talán érdekesebb, mint az egész kastély. Olyan embert ismerhettek meg, akivel jó lenne többet beszélgetni. Persze nem lehetett többet, mert mindenki tudta saját szerepét és korlátainak lehetőségeit.
Ő valóban igazi gróf volt, de igazából soha nem érdekelte örökölt rangja. Sokak szemébe ő volt a bolond gróf, akit a külsőségekkel szemben a szellemi kalandok izgattak. Aki falta a könyveket, aki kitartással, szorgalommal szinte ontotta magából az újabb és újabb könyveket.

Zárkózott ember volt, aki a természet megismerésében, felfedezésében, az írásban, a vadászatban találta meg önmaga békéjét. Nem volt igazán társasági ember. Miközben bejárta az egész világot, Indiától Alaszkáig, Afrikától Kanadáig, a naplója mellett érezte magát igazán jól. Többféle naplót írt egyszerre. Felesége szerint végtelenül pedáns, precíz ember volt, aki minden apró részletet feljegyzett. Legyen az egy kirándulás, egy nílusi hajóút, vagy éppen egy elefántvadászat. Kényszeresen írta magát körbe megfigyelésekkel, és emlékekkel. Tudatosan írta tele a hat vastag, bőrkötéses naplót, ami ma is őrzi szellemi hagyatékának forrását. Előre nyomtatott regiszterei egy laikusnak semmit sem mondanak. A "Felébredési napló" - mert így hívta - kulcsszavakat, titkos rejtjeleket tartalmaz. Egyedül csak ő tudta megfejteni rövidítéseit, számait, a regiszterekből kialakuló összefüggéseket. De mivel a világon számos országban adták és adják ki műveit, valamit tudott a vázlatkészítésről, a tények rögzítéséről, amit más nem fedezett fel. Mert, ezekből a naplókból írta a könyveit. Mint egy festő, aki csak vázlatokat készít a szabadban, és alig várja, hogy végre hazaérve a műtermében festhesse meg, amit a természetben átélt.
Széchenyi Zsigmondnak az igazi szenvedélye a könyv, a könyvgyűjtés volt. Több mint tízezer kötetes vadászati könyvtára volt. Ajándékok, cserék, és árverések révén jutott e könyvekhez. Ha választania kellett, inkább nem evett, de mániákus kitartással megszerezte, amire vágyott. (Ma a Természettudományi Múzeumban elzárva a külvilágtól egy nem túl száraz teremben, lassan szétporlad a világon egyedülálló, felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény.) Sokan kérdezték tőle, többek között Kádár János is, aki nagyon tisztelte, mint vadászt, hogy miért maradt itthon, amikor a világon mindenhol azonnal befogadták volna. Állítólag csak szelíden mosolygott és azt mondta: - Tudja Kádár úr, a Zsiga még csak ment volna, de a Széchenyi, az nem engedte. -

A korra jellemző kettősség, hogy miközben a Magyar Népköztársaság megbízásból, hivatalos útra kiküldték Afrikába Széchenyi Zsigmondot és feleségét, addig ketten kaptak egy közös útlevelet. Biztos, ami biztos alapon.

Széchenyi Zsigmond nem volt kalandor. Csak biztosra ment. Fontos volt számára a kiszámíthatóság, a biztonság. Talán ma konzervatívnak mondanánk. Évtizedeken keresztül csak ugyan abba a kipróbált szállodába ment, ahogy csak az évtizedekkel azelőtt kipróbált expedíció szerevező vállalkozással volt hajlandó szerződni a hatvanas években is. Néha úgy érezte, hogy megbolondult a világ, és nem értette, hogyan lehetséges, hogy rajta kívül már senki nem vásárol parafakalapot, amikor vadászni megy Afrikába.

A mai ötveneseknek biztosan, de talán egy egész generációnak ő volt egy személyben a korabeli televízió. Ő volt a korabeli Spektrum, a tematikus csatorna. Mert az ő könyvei révén jutottunk el Indiába, a maharadzsák udvarába, Alaszkába, Afrikába. Az ő könyvei által utazhattunk, és szerelmesedhettük bele a természet gyönyörűséges titkaiba. Mert általa olyan világokat ismerhettünk meg, amit azóta sem lehet elfelejteni, aminek személyes megismerésére ma is áhítottan vágyakozunk. Talán sokan ma is reménykedünk, hogy egyszer mi is megláthassuk a szavanna faunáját, megérezhessük illatát, a vadonban halhassuk az éjszaka hangjait. Ő nyitotta ránk a nagyvilágot, ő vitt el minket akkor távoli tájakra, amikor Pozsonyba is útlevél kellett, amikor Bécs elérhetetlen álomnak tűnt, amikor az álmokat is falak határolták. Ő volt az az író, aki megosztotta velünk rendhagyó élményeit, és ezért sokan örökké hálásak leszünk neki.

Talán e hálaérzett az, ami az indítékot adta, hogy néhány éve, néhány megszállott kollegával elkezdtünk Széchenyiről filmet forgatni. Összegyűjtöttük azokat az archív filmfelvételeket, amit eddig senki sem láthatott, azokat, amiket felesége vett fel közös életük folyamán, azokat a fotókat, amelyek a szűkebb család hétköznapjairól szólnak, vagy az utazások során készültek. Feldolgoztuk azokat a személyes tárgyi emlékeket, amiket eddig senki nem láthatott. Az ébredési naplót, a kézzel írt jegyzeteket, az ismeretlen növényekről rovarokról készült vázlatos rajzokat, mindazon kellékeket, ami egy személyiség, egy író szellemének megidézésében segíthet. Több órás interjút forgattunk Széchenyi Zsigmondéval, Mangi nénivel, aki elmesélte közös életük történetét, kalandoktól megaláztatásoktól, felemelkedésektől, bizonytalanságoktól, a folytonos kézirat javítások, újragépelések okozta viharos pillanatokig. A több mint kultúrtörténet. A film szellemidézés, történelmi lecke haladóknak.

A világon számos helyen adták ki Széchenyi műveit, mint ahogy itthon is folyamatosan újra megjelennek az egykori sikerkönyvek. Mert úgy tűnik írójuk tudott valamit, amit a tematikus csatornák még ma sem tudnak. Talán hozzá adta rendkívüli személyiségét, műveltségét, kíváncsiságát, intelligenciáját, azt az emberi mintát, amiből ma keveset tapasztalhatunk.

A filmet 52 percesre tervezzük. A film, befejezéséhez még néhány vidéki felvétel, néhány archív jog vásárlása, zenei jog vásárlása, valamint a film vágási és hangosítási utómunkák elvégzése szükséges költségek, valamint néhány munkadíj kifizetésének összköltsége az, amire e szinopszissal pályázunk.

Dénes Gábor